Cél és út

Milyen a jó tanár , mi a szerepe, mi a feladata, mit kell átadjon diákjainak és mit nem.? Az eheti óra erről szólt és az ehhez kapcsolódó kérdésekről. Ismét párokban dolgoztunk, de most nem gombok segítségével találtuk meg társainkat, hanem fonalakkal (mint az élet fonalai). Így kerültem össze először Annával. Feladatunk az volt, hogy a Tanárnő által elkezdett öt mondatot befejezzük. Ennek célja az volt, hogy megmutassuk mi milyen tanárokká is szeretnénk vállni:
"Szerintem az a jó tanár, akiképes motiválni a diákjait és egyenrangú félként képes kezelni őket (illetve képes megmutatni nekik, hogy a tanulás és az iskola nem egy nyűg a nyakukon, hanem jó móka s szerethető "foglalkozás" a diákélet)."
"A tanításban az a legfontosabb, hogy ismereteinket átadjuk, továbbörökítsük, s hozzájáruljunk diákjaink pozitív irányba való fejlődéséhez." -> Az ember szerintem nem egy stabil állandó, hanem egy folyamatosan változó lény. Az iskolában ért erős (s úgymond első) behatások azok, amelyek személyiségünk alapjait képezik, amiket nehéz megváltoztatni. Ezek a hatások a későbbi ház alapjai. Ha az iskolában ért hatások nem megfelelőek akkor a fundamentum se fogja elbírni a ház súlyát és összedől. Legjobb esetben is egy életveszélyes, instabil, rozoga viskó lesz. A tanár kötelessége, hogy hozzájáruljon ehhez az erős alaphoz és segítse a fejlődésüket: testben, lélekben, szellemben, továbbá érzelmeik és érzéseik fejlesztése (pl. empatikus készség).
"A tanulásban az a lényeg, hogy ismereteinket bővítsük, s a már meglévőket pontosítsuk." --> mindezt szeretettel, hisz ha nem szeretjük, amit csinálunk nem tudunk beleadni 101%-ot.
"Az iskola arra való, hogy műveltésgünk alapja kialakuljon, a tudást átvegyük, s kapcsolatokat építsünk ki." -> az ekkor létrejött kapcsolatok nagyban befolyásolják a kialakuló jellemünket, ítélőképességünket, világszemléletünket.
"A tanár-doák kapcsolatban szerintem a legfontosabb a BIZALOM és a MEGÉRTÉS!" -> a bizalom csak akkor működik, ha mindkét fél képes rá. A tanárnak éppúgy tisztelnie kell diákját, mint a diáknak mesterét.

Ezek után új párokat kellett kialakítanuk: olyat kellett választanunk, akik a lehető legkevésbé ismerünk (s lehetőleg legalább az egyikszakunk különbözik). Minkét fél kapott hat-hat állítást, amelyek mellett a másikkal szemben érvelnnie kellett. Mindegyik mellett lehetet ésszerű, racionális érveket és ellenérveket felsorakoztatni. Vagyis majdnem mind mellett, szerintem. Én az utolsó kérdésnél megakadtam, nem sikerült:

"Én el tudnék képzelni olyan iskolát, ahol nem tanítanak angol és német tantárgyat!"

Bár személy szerint én nem szeretem az angolt, mondhatni utálom; mégse tudtam mellette érvelni. Bár szubjektíven logikátlannak és értelmetlennek tartom az angol nyelvet és megvetem az angolokat (briteket), de recionálisan tudom, hogy szükséges. A mai világban, ahol a lingua franca már nem lehet a latin mint régen, létjogosultsága van és KELL. Akkor is ha én 12 év alatt sem tudtam megérteni és megszeretni.
És hogy milyen célt is szolgált ez a feladat? Azt, hogy ne csak a megszokott és bevállt módszert alkalmazzuk, hanem amikor szükséges merjünk mást is kipróbálni, más irányból is megközelíteni a problémát.

Néha hasznosabb és célravezetőbb, ha hátralépünk két-három lépést, mert így szemügyre vehetjük az összes lehetőséget és kiválaszthatjuk azt, amelyik az adott esetben a legalkalmasabb.